Joseph TASNADI

THE PERSISTENCE OF MEMORY

The relation between recollection and specific facts reveals the enigmatic nature of the former. It is not the specifics that make
a memory interesting; on the contrary, it is the fact that each detail retrieved is in a way incomprehensible and absurd and at the same time emotional and intellectual, conscious and unconscious.

Recollection is a passive state of the intellect even if the conscious mind is in constant work while doing it. It is a controversial but very concrete state of mind, in which we experience time. A seemingly never-ending shuttle between emotions and the conscious mind, between the sensual and the rational spheres. An intense awareness of the irresolvable incongruity of our relationship to time.

Recollection is when you retrieve a mood deflected in a subjective way. A certain mood fragment. Real but idealized fragment of reality.

Memory – living and breathing idea.

The past recalls what were, the future recalls what will be. None of these is forgettable. From time to time, future itself can settle down. For a moment it seems motionless, definite, and concrete, just to tip out of its comfortable stability and restart floating.

Recollection moves into the cracks of time and holds our stories together like a liquid umbilical cord – and is formed by the foggy uncertainty of the present, dreams and by memories of variable sharpness blending together in a keenly real and poignantly specific mixture.

******************************************************************************************************************************

AZ EMLÉKEZET PERZISZTENCIÁJA

Az emlékezés talányossága a konkrétummal való viszonyában van. Az emlék nem feltétlenül konkrétságában érdekes – hanem ellenkezőleg, inkább abból a szempontból, amelyből minden felidézett konkrétum tulajdonképpen megfoghatatlan és abszurd,
egyszerre érzelmi és intellektuális, tudatos és tudattalan.

Az emlékezés egy intellektuálisan passzív (akaraton túli) állapot még akkor is, ha emlékezés közben a tudat szüntelen munkában van. Az idő megélésének ellentmondásos, ám annál konkrétabb állapota. Egy végtelennek tűnő oda-vissza mozgás az érzelem és a tudat, az érzéki és a racionális között. Az idővel való viszonyunk feloldhatatlan ellent-mondásosságának fokozottan tudatos állapota.

Az emlékezés – valamilyen szubjektív irányba terelt hangulatfelidézés. Bizonyos hangulattöredék. Valóságos, mégis idealizált valóságtöredék.

Az emlékezet – hús-vér idea.

A múlt a volt-ra, a jövő a lesz-re emlékeztet. Egyik sem feledhető. Olykor a jövő is meg-állapodik. Mozdulatlanul határozottnak és konkrétnak tűnik, hogy aztán kibillenjen stabil kényelméből, és ismét elkezdjen lebegni.

Az emlékezés beköltözik az idők közötti résekbe, folyékony köldökzsinórként tartva össze történeteinket – a jelen, a vágyak és álmok ködszerű bizonytalanságának és a változó élességű emlékeknek nagyon is valóságos, életbevágóan konkrét vegyülete.