The Orchard
Proposal for the Venice Biennale, Hungarian Pavilion
A GYÜMÖLCSÖS
A horror gyakran gyönyörűnek tűnik…
„A gyümölcsös” egy vizuális rekviem. A elrontott lehetőségeké, az elvesztett Paradicsomé, a kudarcoké és az önámításé. Amikor a lakk lepörög, és láthatóvá válik a valóság, vagy hallhatóvá válik a folyamatos bűntudat zúgása.
Honnan? Merre? A feltűnésből az eltűnésbe?
Ha minden igaz − a csábítás története az Édenkertben kezdődött. Az almafánál. Az Édenkert története maga is csábító. Az utópia csábítása. A képzelet, a függetlenség, a bűn csábítása.
Emil Cioran öccse (Aurel) idézi fel egy gyerekkori emlékét. A falubeli favágóról mesél, akinek hobbija az volt, hogy esténként Schopenhauer pesszimista spekulációit olvasta. Eközben a primitív dolgok költőiségén merengett. Érzelmekre még az is képes, aki amúgy nem tud hinni semmiben − gondolta.
A születés előtti pillanat azonos a halál utáni pillanattal. Egyik sem az élet része. A lét és a nemlét lehetőségének együttállása talán éppen maga a valóság. A születés és a halál valósága evidencia. A születés és a halál ciklusként az állandóság részének gondolható.
Ugyanakkor az állandóság még nem egészen valóság. Inkább amolyan valóság-képlet, valóság-princípium. Ennek ellenére sem születéskor, sem a halál pillanatában nem tudhatom, mire számíthatok.
A valóság méltósága a kiszámíthatatlanságban van. A kiszámíthatatlanság a természetes. Ez az alapértelmezett. A kiszámíthatatlanság nem meglepő. Ilyen a világ. Ez a normális. A kiszámíthatatlanság az, amire számíthatok. (1)
Az elmúlás olykor költőien hat…
Tegyük fel, hogy a halál megszünteti az időt. Egy gyilkos megállítja áldozatának személyes idejét. A favágó is gyilkos. Egy fagyilkos. Ha egy virágzó almafát kivágok, olyan, mintha hasba rúgnék egy terhes nőt. Egy kivágott, virágban lévő almafa az idő természetellenes, erőszakos kiiktatásának tényét jelenti. A gyilkosság tényét.
Egy kivágott, virágzó almafa a lét és a nemlét lehetőségének valósága. Primitív dolog.
Mennyire tekinthető lírainak egy kivágott virágzó almafa látványa? Miért tűnik olykor költőinek az elmúlás?
Az érzelmekről elementárisan mesélni alighanem csak a költészet képes. A vers az érzés megközelítésének története. A figyelem meséje. A költészet nem a megismerés lenyomata, hanem a megélésé. A megélés koncentrált idejéé, mely idő alatt az érzelmek konkrét gondolatokká mosódnak tisztára, hogy aztán amolyan érzelem-kőzetté dermedjenek.
Az érzelemben mindig van valami váratlan, valami meglepő és kiszámíthatatlan. Az a jó benne, hogy anyagtalanságában képes összekötni minket az anyaggal. Az érzelem olyan, mint a gravitáció.
A kapzsiság is érzelem…
A vagyon és a hatalom iránt érzett ellenállhatatlan és kielégíthetetlen sóvárgás. A veszteségtől, a vereségtől, a kudarctól való rettegés érzése. Az önzés, a híúság és az elégedetlenség hibridje. A kapzsiság egy tulajdonsággá állandósult érzelem.
A kapzsiság ösztön?
Az ösztönök veleszületett, automatikus, a fajfenntartást és az életbenmaradást biztosító biológiai programok, amelyek − jellemzően − nem tanult viselkedésformák.
A kapzsiság − az önzés és a fennmaradáshoz nem feltétlenül szükséges dolgok iránti vágy bonyolult keveredése. Ilyetén, a kapzsiság sem tartozik szükségszerűen a tanulható viselkedési formák közé. Ezért indokolt azt gondolni, hogy az akkumuláció vágya, a fölösleg halmozása − az evolúció törvényeiben gyökereztethető viselkedés. Mint ilyennek − bizonyos mértékig − biológiai vonatkozásai is vannak.
Szabadakarat kérdése?
A kapsziság tehát nem egyértelműen biológiai ösztön. A közvélekedés szerint − nem annyira zsigeri, mint inkább kulturális és környezeti tényezők által formált pszichológaiai konstrukció, emocionális kiterjedés. Olyan kognitív folyamat, amelyre nagy mértékben hat − úgy a társadalmi dinamika, mint az egyéni értékítélet, és amely nem értelmezhető a társadalom kontextusán kívül. Következésképp a kapsziság nem egyértelműen a szabadakarat megnyilvánulása.
Akkor mi táplálja − a több és a még több iránti szomjunkat?
Van olyan vélekedés miszerint − a kapzsiság nem más, mint reakció az inherens halálfélelemünkre. A birtoklás − az elkerülhetetllen véggel való találkozás késleltethetőségének vagy kikerülhetőségének illúziója.
A kapzsiság baltája
Amíg vágyunk valamire, addig biztosan életben vagyunk.
Az individualizmus korában − birtokolt dolgaink határozzák meg társadalmi értékünket, nem kevésbé önbecsülésünket. Amennyiben viszont a birtoklás vagy a hatalom gyakorlása mások kárára történik, akkor pont ez a viselkedés teszi tönkre (nyomorítja meg) személyes, közösségi vagy kulturális viszonyainkat. A társadalmi olló tágulását okozva − a többség számára lehetetlenné teszi a lét elfogadható minimumának elérését. A pénz, a felhalmozott javak csak ideiglenes jutalmak. Nem garantálják a halhatatlanságot, viszont könnyen rabul ejhetnek.
A virágban lévő almafa − a megújulás, a növekedés, a bőség potenciája.
A virágban lévő, kivágott almafa − a kiszolgáltatottság, az erőszakos elmúlás metaforája.
A kapzsiság − a hatalomvággyal, a hübrisszel, a kontrollal, az eszképizmussal, az energia éhséggel, a pazarlással együtt − erőszakos rombolás, önbecsapó pusztítás.
Úgy tűnik − a kapzsiság az emberi természet kiiktathatatlan része. Egyenes útat fektet az erkölcsi bukás és a globális pusztulás felé.
Akárhogy is − a kapzsiság baltája szakítja meg a természetes ciklikusságot, billenti ki az érzékeny egyensúlyt, idő előtt és erőszakosan zárva le a benne rejlő jövőt.
(1) – Ian Stewart – brit matematikus, University of Warwick, Anglia